Széchenyi terv - 2
6800 Hódmezővásárhely
Makói országút 36.
2014. december 16.
ÚJ GYÁRTÓCSARNOKOT ÉPÍTETT A STRULIK ZRT.
A „Telephelyfejlesztés” című konstrukció keretében 74,17 millió forint uniós támogatást nyert el a Strulik Zrt. A hódmezővásárhelyi cég a 154 millió forintot meghaladó összköltségű projektje során az új csarnok építése mellett 6 új munkahelyet is teremtett.
A vállalkozás a hódmezővásárhelyi ipari parkban található meglévő ipari épületei mellé az ingatlanon kapacitásbővítő beruházást valósított meg. A korábbi gyártócsarnokok a megnövekedett igények miatt már nem voltak képesek gazdaságosan ellátni az elvárt mennyiségű termék létrehozását, így szükségessé vált a bővítés, fejlesztés.
A projekt keretében felépült gyártóüzemből és festőüzemből álló 1500 négyzetméteres üzemcsarnok 20 m belső méretű acélszerkezetű egyedi csarnokrendszer. A gazdaságosság miatt a tartó távolságok 6 m-ben lettek megállapítva. A csarnoképület burkolata a kereskedelmi forgalomban kapható szendvicspanel rendszer. A belső légtér kettéválasztásra került, amely gyártó részlegből és egy porszóró részből áll. A beruházáshoz 137 négyzetméteres napkollektor is tartozik, amely hozzájárul az üzem energiahatékonyságának javításához. A csarnok belső légterében helyeztek el egy napkollektor gépészeti helyiséget és egy wc blokkot is, melyek könnyűszerkezetes kialakításúak. A teherhordó acélváz nem daruzható csarnokhoz készült, a szerkezetre a gépészet került felfüggesztésre. A csarnoképület belső magassága minimum 4,5 m.
Mivel a telephely a vállalkozás tevékenységének fő helyszíne, nagyon fontos volt, hogy minden igényt kielégítő épületekkel és eszközparkkal rendelkezzen. A beruházás közvetlenül hozzájárul ezen kívül a munkakörülmények nagymértékű javulásához, hiszen a zsúfoltság, ami a régebbi csarnokban volt, megszűnt. Az elégedett, jó munkakörülmények között dolgozó munkavállalók így sokkal jobban teljesítenek, ezáltal közvetve a szolgáltatásnyújtásra is hat a fejlesztés, ami további megrendeléseket eredményezhet. A megrendelések számának növekedésével a keletkező nyereséget visszaforgatva pedig a Strulik Zrt. még több beruházást tud megvalósítani, mely még inkább előlendíti a vállalkozást a fejlődésben.
A DAOP 1.1.1/E-12 „Telephelyfejlesztés” című pályázati kiíráson 74 173 666 Ft támogatást elnyert, 154 528 470 Ft összköltségvetésű fejlesztés 2014. február 14-én indult és 2014. november 30-án zárult.
További információ kérhető:
Strulik Tűzvédelem, Füstelvezetés, Légtechnikai Rendszerek Zrt.
Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Makói országút 36.
E-mail: info@strulik.hu